Nem erőssége a hagyománytisztelet - 31 kép a galériában

A kompakt, más néven alsóközép kategória az autógyártás azon vidéke, ahol már nagyjából mindent kitaláltak, amit lehetett. Régebben ugyebár viszonylag egyszerű volt a képlet, hiszen a gyártóknak csak azt kellett eldönteniük, hogy elegánsra, avagy sportosra veszik-e a fazont, esetleg mennyire akarnak rámenni a praktikus részekre. A kategóriát először az egyterűek bolygatták meg, melyek hatására a kompaktok inkább sportosabb hangolású autók lettek - hiszen a családi funkciót egyre inkább a praktikusabb, jobban variálható modellek töltötték be -, majd az emelt hasmagasságú, esetenként összkerékhajtással is rendelkező járgányok kavarták fel az állóvizet. Az egy időben kissé elanyátlanodott kategória mostanság azonban újra ereje teljében van, elég csak a prémiummárkák megjelenésére gondolni, vagy éppen az olyan karakteres képviselőire, mint az új Honda Civic, vagy éppenséggel tesztünk alanya, a Dodge Caliber.

	Egyedi jelenség

Ha a klasszikus felfogás perspektívájából vizsgáljuk, akkor a Caliber maga a négy keréken guruló anti-amerikai autó. Egyrészt kicsi, legalábbis viszonylag. A kompakt modellek között ugyan a legnagyobbak közé tartozik a maga bő 4,4 méteres hosszával és közel 1,75 méteres szélességével, a sztereotípiákban mind a mai napig élénken élő amerikai autós fogalmak szerint azonban ezek a méretek meglehetősen kicsinek számítanak. Aztán itt van a hajtás kérdése, amiben ismét csak homlokegyenest ellentmond a tradícióknak: a Caliber orrában esetünkben ugyanis egy négyhengeres turbódízel lapult, amelyhez egy hatsebességes kézi váltó kapcsolódott, ez ráadásul az első kerekeket hajtotta. Ha nem ez, akkor mi a nagybetűs szentségtörés?

	Semmi köze a terepjáráshoz, de jól néz ki az erdőben is

A Caliber azonban nem az amerikaiak megháborodásának gyümölcse, hanem egy roppant tudatosan megalkotott csalétek, amit az európai piac amúgy sem éppen nyugodt vizébe dobott a DaimlerChrysler annak megtudakolására mennyi esélyük lehet meghódítani ezen régiót. A forma szempontjából nem igazán törték magukat, hiszen a többi Dodge ismeretében nem sok komoly dizájncsemegével szolgál a Caliber. Kompakt méretét egyértelműen kontinensünk elvárásainak köszönheti, formája azonban európai szemmel nézve egyáltalán nem kommersz, mi több meglehetősen feltűnő jelenségnek számít. Javarészt a pickup-os orrkiképzés miatt a képeken legalább egy kategóriával nagyobbnak néz ki, de a kissé egyterűsen kanyarodó tetővonal és a viszonylag nagy szabad hasmagasság kissé crossoveres kiállást kölcsönöz neki. Pedig a Caliber sem nem egyterű, sem nem terepjáró, hiszen összkerékhajtás még az opciós listán sincs.

A kategóriában nagynak számító külső méretekből okkal lehetne arra következtetni, hogy a beltér is nagyobb lesz, mint azt a kompaktoktól megszokhattuk. Ez azonban nincs így: ugyan viszonylag kényelmesen el lehet benne férni, a Caliber azonban elöl semmivel sem nagyobb, mint a kategória többi képviselője. Ebben részben a középkonzolra helyezett váltókar is ludas lehet, hiszen ez a megoldás kissé leszűkíti a lábteret, de a kissé passzentos üléspozíciót igazából nem lehet a komoly hátrányok közé sorolni, hiszen alapvetően hosszútávon is kényelmes benne az utazás. A hátsó üléssor azonban meglepetés, itt ugyanis a vártnál több hellyel találkozunk, így ha ötnek nem is, de négy átlagos termetű ember kényelmesen utazhat a Caliberben.

	A kihajtogatható hangfalpár

Ezen négy ember átlagéletkora pedig feltehetően kellemesen alacsony lesz, a Calibert ugyanis kifejezetten a fiataloknak, mi több fiatal férfiaknak szánja a Dodge. Ez már a formából is egyenesen következik, ha azonban szemrevételezzük az opciós listát, akkor teljesen egyértelművé válik. Ezen ugyanis olyan tételek szerepelnek, mint például a tesztautón is megtalálható, igen tetszetős, ám sérülékeny 18 colos krómozott felnik, a beépített iránytű, a csomagtartó világítása, ami kivehető, ekkor pedig zseblámpaként funkcionál, vagy éppen a kilenchangszórós hifi, amelynek hát hangfala a csomagtartó ajtajából kihajtogatható, ezáltal a Caliber hordozható magnóként is funkcionálhat. A hifi egyébként nem rossz, bár kissé egyszerű hangzása van, a basszus azonban meglehetősen impresszív.

	Szemre nem rossz, tapintásra már itt-ott gondok vannak

Az eddig említett tényeket azonban már előző, igen részletes tesztünkből is megtudhatták, jelen írás apropója a kétliteres dízelmotor volt. A Volkswagentől származó erőforrás 140 lóerős teljesítményt és 310 Newtonméteres nyomatékot tud, ez elvileg akár már dinamikusan is mozgathat egy kompaktot. Esetünkben azonban nem így van. Ugyan a 9,3 másodperces 0-100-as sprint és a közel 200 km/órás végsebesség egészen jó értékeknek számítanak és a gyakorlatban sem érződik gyengének, vagy lassúnak az autó, inkább csak egy átlagos, mintsem kiemelkedő szintet teljesít. Ezzel persze igazából nincs is baj, hiszen aki sportautót akar, annak ott (lesz) az SRT4, normális közlekedéshez pedig ez is elég. A motor karakterisztikája alapján klasszikus dízel, tehát kétezres fordulatszám alatt nemigen történik semmi, majd a bűvös határt átlépve kellemes húzásba kezd a kissé kerregő hangú négyhengeres. A fogyasztása azonban kissé soknak tűnt, legalábbis a teszt végén kijött 8,2-es átlag a viszonylag sok országutat és a nem igazán sietős tempót figyelembe véve nem éppen egy világrekord érték.

	Hátul meglepően nagy hely van

A Caliber váltója és futóműve sem volt rossz, de hagyott maga után kívánnivalókat. A hatsebességes szerkezet ugyan pontosan kapcsolható, azonban elég nehezen jár és a végáttétel is lehetne hosszabb egy kicsivel, utóbbi mind a fogyasztáson, mind pedig a zajszinten javítana. A futómű pedig valahogy olyan, mint ha nem tudták volna eldönteni, hogy most kényelmesre, avagy inkább sportosra hangolják. A 18-as kerekek miatt a Caliber nem különösebben kedveli az úthibákat, a viszonylag lágy csillapítás miatt viszont a gyorsan vett kanyarok sem számítanak nála hazai pályának, ilyenkor ráadásul nagyon tolja az orrát.

Hogy a Dodge bankot robbant-e a Caliberrel? Az eddigi menetpróbák alapján aligha, hiszen ugyan abszolút nem mondható rossz autónak, ugyanakkor inkább egyedisége és nem eltúlzott ára az, ami eladhatóvá teszi. A sok Peugeot 307, vagy Opel Astra után valóban úgy érezni, hogy ez egy teljesen más világ, ami előnyökkel és hátrányokkal egyaránt jár. Akiben azonban van némi exhibicionizmus, bejön a vagány forma és nincsenek versenyzői hajlamai, annak bátran ajánlható a Caliber.